Miért adok elő a vándorútról?

Lassan 1 éve, hogy itthon vagyok, azóta már jó pár előadást tartottam a vándorutamról. Amikor az úton voltam, többen is írtak, hogy ha hazajövök feltétlen számoljak be élményeimről (mármint nyilvánosan). Én aztán nem, gondoltam. Akkor még hallani sem akartam róla, nem tudtam magam ebben a szerepben elképzelni. Az írás más, ott van lehetőség javítani, nincs közvetlen kapcsolat az emberekkel. nem az élményeimet "sajnáltam" másoktól, csak én mint előadó?? Kizárt! Aztán hazajöttem és kaptam máris a meghívásokat.. jól van, akkor gondoljuk át.. végülis azért hívnak, mert kiváncsiak rám és az utamra.. nekem egy újabb lehetőség a megmérettetésre (most h leírtam ezt a szót jót mosolyogtam, kivel is akarom megmérettetni magam, nincs ellenfél :) látszik a versenyszellem még magammal szemben is ottvan.. most már nem írom át :) szóval egy lehetőség a fejlődésre, egy újabb határ átlépésére.. kihívás.. hűha.. azokat szeretem.. Első kihívások a helyi Tv riportok voltak. Szerencsére a Camino töltöttségében nem tudtam annyira izgulni, mint amit vártam.. tele voltam élménnyel, azt sem tudtam miket mondjak, hát itt minden fontos.. a nyugalmat az adta, hogy kérdésekre kellett válaszolnom, tehát volt egy medre az elszabaduló gondolataimnak.. kellett is a meder, különben szétfolytak volna, mint a Tisza áradáskor.. Aztán volt egy riport jellegű élménybeszámolóm Palancsa Laci műsorvezetővel és kommunikációs szakemberrel (nagyon jó arc, jól irányzott kérdésekkel, nélküle akkor még mindig szétfolytam volna!!) Majd eljött a januári első önálló előadásom (Somogy Megyei TIT-nél).. hajajj.. volt nagy izgalom.. akkor készítettem először képes power pointot, az volt akkor a gondolataim medre.. beszélni a képekről.. az valahogy csak menni fog, hát az én élményeim! Eleinte nagyon szerénykedve álltam ehhez az egészhez.. szép képek ide vagy oda, nem éreztem magam elég jónak, mint előadó.. Ráadásul olyan lámpalázas voltam, hogy azt hittem nem fogom tudni végigcsinálni. De leginkább elkezdeni.. Képtelen leszek kiállni az emberek elé beszélni.. csak egyet tudtam: Akarom! És valahogy ezeket a határaimat is át kell lépnem. Annyira izzadt a tenyerem, hogy csöpögött a víz a mikrofon nyelén. A lábaim remegtek, jobban, mint egy 40 km-es szakasz után! Sőt, azt éreztem el fogok ájulni. Már azon agyaltam milyen kínos lesz, mit mondom majd ennek a közel 100 embernek.. Áh köszi, hogy eljöttetek, de én inkább elájulok, gyertek máskor.. Aztán mégsem így lett, valahogy leküzdöttem. 1 hónap múlva ugyanennyien eljöttek, akkor már érezhetően könnyebben vettem az akadályt. Erőt adtak a sorok közt felbukkanó barátok, ismerősök. Aztán később egyre könnyebben ment, igaz a mondás: gyakorlat teszi a mestert. Jópár helyen megfordultam az országban, sőt határon túlra, Innsbruckba is eljutottam a Jakobsweg menti szállásadóim jóvoltából! Sok helyről posztoltam is, nem sorolom fel őket. Mindegyik 1-1 fontos élmény volt számomra, de úgy jött le, hogy a közönségek számára is. :) Aztán jött egy 2 hónap nyáriszünet, nekem is át kellett gondolnom mit akarok. nagyon sok tervem volt és nem tudtam merre induljak. Olyan volt, mintha egy óriási hátizsákkal és 2 bazi nagy bőrönddel akarnék egyszerre bemenni egy keskeny ajtón. Többször nekimegyek, de nem férek be.. Több dolgot is le kell tennem ahhoz, hogy beférjek. Akkor kértem életvezetési segítséget, illetve jelentkeztem a Kreutz Zsolt féle kommunikációs tréningre. Erről írtam múltkor, nem is ismétlem magam, csak ide vág, hogy az első alkalom után ismét meghívást kaptam előadni. Gondoltam ez nem véletlen, nagyon nagyon örültem ennek a lehetőségnek (ez volt Keszthely). A tréningen nagyon hasznos dolgokat tanultunk a nyilvános beszéddel és egyéb kommunikációval kapcsolatban. Jó érzés volt szembesülni vele, hogy az előadásaimba ösztönösen is beleraktam jónéhány fontos elemet. De ami a legfontosabb, az átütő erő.. hogy az a mondanivaló az ÚGY menjen át.. ez volt az, amiben fejlődni akartam. Hogy kijöjjön belőlem az "állat"! És hitelesen jöjjön ki, ne erőltetetten. Pl ha drámaian nekiállok sóhajtozni, meg sírni a "Santiagoba értem" résznél, nagy hatásszünetekkel, akkor inkább egy bohóccá változom és annak már semmi köze a zarándokúthoz.. Addig viszont ne nyugodjak meg, amíg az előadásaim után nem akar mindenki Santiagoba indulni! :) Szeretem motiválni az embereket, mert az engem is motivál!! Szeretem megmutatni, hogy lehetséges egy ekkora kalandnak is nekimenni és végigcsinálni! Hogy fel lehet állni az írósztal mellől 9 év munka után is és változtatni. Nem az az üzenet, hogy hagyjuk ott a munkát, hanem az, hogy merjünk változtatni akkor ha már nem megy valami! És ne sajnáljuk otthagyni, bármennyire biztonságos és bármennyire kényelmes is... ha nem visz előre nincs értelme! A pénz nem minden, nem lehet csak azon keresztül nézni a világot. Kell a pénz, mert abból vásárolunk dolgokat. Nem a szerepét értékelném le! Sőt! Csak találjuk meg azt a pénzforrást, amihez az út izgalmas, és élvezettel csináljuk! Hogy ne legyen egy kínkeservvel megküzödött pénz, hanem legyen egy "imádom amit csinálok" és jéé még pénzem is lesz belőle érzés! Ez nem lehetetlen. Minden akadály csupán a félelmeink. De minél több akadályt küzdünk le, annál kevésbé fogunk félni. És akkor annál kevésbé fognak tudni bennünket elnyomni és lebeszélni az álmainkról. Az álmok nem véletlenek.. az érzések nem véletlenek.. azok után menni kell, mert azok mutatják az igazi utat! Szeretem ha az emberek ezt érzik általam. Már az úton is kaptam visszajelzést.. 2 ismerősöm is felmondott az utam hatására és mert változtatni. Szívből örültem, hogy megírták nekem. És a mai napig kapok visszajelzéseket 1-1 előadás vagy személyes találkozás után, hogy motivációt kaptak.. rengeteg történetet le tudnék írni, csak nem akarok személyiség jogokat sérteni! :) Nem arról van szó, hogy én mennyire király vagyok és én vagyok motiváló, hanem arról, hogy az én történetem motiváló. Észt osztani lehet, de nem hatásos. Példát mutatni inkább érdemes. Hogy mutatnék pédát egy fogyni vágyónak, ha én két pofára tömném előtte a süteményeket? És hogy mutatnék példát bárkinek, aki eljön az előadásomra, ha arról számolnék be, hogy tök jó volt a vándorút, de most visszaültem egy hivatalba dolgozni.. hát utálom, de legalább van pénzem. ha mégis így lesz, az azért lesz, mert szívből akarok valahol dolgozni, mer egy olyanfajta motivációm van arra felé. Az előadásaim a vándorútról többségében pozitív visszacsengésű volt, ám ahogy a "fény és az árnyék együtt járnak" én is kaptam kritikát természetesen nem is egyet. Nem írom le őket, az olyan panaszkodós lenne, és nem ez a célom, összességében arra irányult, hogy ez az egész magamutogatás és nincs köze a zarándoklathoz.. Megjegyzem, nem azért foglalkozok ezekkel, mert mindenáron be akarom bizonyítani, hogy nekem van igazam és márpedig akkor is enyém legyen az utolsó szó, csak ha már vannak, nem rejtem véka alá.. A pozitív visszajelzéseknek mindig nagyon örülök, de a másik oldalt is jó hallani, mert az tanít igazán.. a kritikák csak megerősítenek abban, hogy jó úton vagyok, hiszen csak azt lehet kritizálni, aki csinál valamit! Úgy gondolom az utat mindenki másképp járja, másképp éli meg, mindenkinek mást ad. Nincs sablon, hogy hogy kell járni a Caminot és hogy kell élni utána. Az a lényeg szerintem, hogy amit az úton kapunk azt elfogadjuk és éljünk vele. pl. én kaptam a rajzolást (akár milyen hihetetlen is, én előtte nem rajzoltam.. elvétve ezt-azt, de azoknak semmi köze a mostaniakhoz, ha kell szívesen bemutatom őket, bár nem biztos h kéne.. :D ) Aztán kaptam a lehetőségeket az előadásokra.. én csak éltem vele. Aztán megszerettem :) Van, aki befeléfordulva éli meg az utat, és utána sem mesél róla, mert azt vallja, hogy az az ő élménye. Ez teljesen tiszteletben tartandó dolog! Ez az ő érzése és akarata. Van, aki pedig kifeléfordulva, és másoknak átadva belőle. Ez attól is függ sztem, ki honnét jön, milyen érzésvilágból, milyen körülmények közül, milyen fajta batyúval a hátán (lelkében).. Aki nagyon felpörgött életet él pl (munka éjjel-nappal, zajos közeg, nagy család stb stb) elhiszem, hogy teljes magányra vágyik és semmi kedve az úton sem kifelé fordulni, nem hogy erről beszélni utána. De ha vki egy laposabb életet él előtte, lehet épp az úton nyílik meg annyira, hogy akarjon egy ilyenfajta kommunikációt választani. (ld.én) Nem magyarázom túl, akinek átjön átjön, akinek nem nem. Nem tudok mindenkinek megfelelni úgysem.. Eleinte bántott a kritika, de rájöttem azért, mert akkor még én sem tudtam, hogy 100%-ig mit is akarok. Olyan ez, mint az út.. "Mindenki félreáll az elől, aki tudja, hogy merre tart".. kiegészítem, hogy de amíg nem tudja, addig jöhetnek félrevezetők és elbizonytalanítók, és jórészt el is érik céljukat. Ám ha tudjuk mit akarunk, senki nem tud többet eltántorítani, sőt, csupa segítővel lesz dolgunk!! Próbált meg volna bárki lebeszélni a nagy útról, nem tudott volna! És talán emlékeztek, mennyi de mennyi segítséget kaptam lelkit, fizikait egyaránt az egész utamon végig! Bízom benne, hogy sokakat tudok még új utakra vinni az én utam által, kimozdítani az állóvízből és megmutatni, hogy lehet máshogy is, akár egész kicsi lépésekkel! magam példájából kiindulva, nekem is nagyon sokat adott 1-1 motiváció.. az utolsó löket Vizy Peti előadása volt.. (egy másik Caminos előadó :)..).. és mennyire jól tette, mert ha nem teszi, nem tudom hogy nekem akkor mi lett volna a végső löket? Végül de nem utolsó sorban.. én is motiválódni akarok.. továbbra is.. ez kölcsönös és együtt könnyebb :) Motiváció lehet egy csillogó szempár, egy érdeklődő kérdés, egy visszajelzés (akár pozitív, akár negatív..) Köszönöm, hogy vagytok, hogy olvastok, hogy eljöttök ha valahol előadok! Remélem sokatokkal találkozom még! Addig is: