Benyomások a felkészülési időben...

... avagy egyre nagyobb a stressz, nem elég, hogy le vagyok gatyásodva.. közel egy hónap múlva indulok, ahogy írtam, annyira spórolok, de annyira.. tegnap nagy szekrénypakolás, ruhák ismételt átnézése, megint összejött 3 szatyornyi adományruha és cipő.. ezeket a Kárpátaljai magyaroknak ajánlom fel. Közben megtalálok 1-2 régi gatyát, gondoltam jó lesz ez még erre a kis időre.. ebédidőben hazajövetel, leguggolás az ajtóban csomagletevés közben, gatya elreped végig fenék alatt, csak úgy reccsent.. hangosan nevettem a lépcsőházban, de jó, hogy nem a munkahelyemen történt! Átveszek egy másikat, a munkaidőt még kihúzta, majd lepattant a gombja.. teljes legatyásodás.. Mintha csak azt mondanák, "indulj már a Caminora, mi már nem akarunk rajtad lenni!" Kis huncutok.. Még az autósok is furcsák ma.. szintén ma, a gatyarepedés napján, kerékpárt tolok a járdán (csak szabályosan, ahogy kell...), másik kezemben telefon, a zebrától jó 2 méterrel arrébb állok, telefonálok, testbeszédem arról tanúskodik nem akarok még átmenni. Rá se nézek a zebra előtt megálló autósra.. de csak integet... annyira, hogy nem tudok úgy fordulni, hogy a látószögemen kívül essen.. csak integet.. mutatja, hogy menjek át.. komolyan, annyira megsajnáltam, hogy átmentem.. pedig még nem is akartam! Még hogy bunkók az autósok, mi? Dehogy, aranyosak :) Igen, azt nem mondtam, e fejezet helyet fog adni a kényszeres gondolatközléseimnek is.. ezzel a tudattal olvassátok.. ;-) Viszont vacsorám végre változatos lett , fürjtükörtojás, fürjfőttojással.. (mosolymajommal..)

Arra gondoltam, hogy be kéne másolnom ide a felkészülős füzetemből merített gondolatokat.. oh, ha azokat nem tollal írtam volna.. mindegy, amíg másolok addig sem kell gondolkodni.. Február 7. vasárnap Egyre jobban érzem, hogy hív az út.. Tegnapelőtt kisétáltam a Desedára a kedvenc padomhoz. Ah, fantasztikus volt! Nagyon szeretem azt a helyet. A hídon találkoztam egy volt kollégával, ő is nagyon szeret sétálni, és a Caminot is tervezi. Már sötétben jöttem visszafelé, de semmi félelemérzetem nem volt. Régebben még nyáron sem mentem volna sötétben a bicikliúton.. nem ám télen, amikor sokkal kihaltabb.. most nem érdekelt.. a Camino óta tudom, nem érhet baj. A zenehallgatás eltereli az esetleges félelmeket.. mert nem hallod tőle a hátad mögött egyre gyorsuló lépéseket! :D Szóval jó volt ez a séta, élveztem nagyon! Aztán itthon visszaesett a jókedvem.. azon agyaltam, hogy túl sokat vagyok egyedül, és már teljesen beszűkült a kommunikációm. Mi lesz így a NAGY ÚT-on? Magamban fogok beszélni? Vagy már csak állati hangokat fogok tudni kiadni? Idegen nyelven ráadásul? (Meow, Quack, Ouah stb) Vagy pont azért kapom most ezt az egyedüllétet, hogy szokjam? Hogy az úton is jó társa legyek önmagamnak? Tegnap is kisétáltam a kis padomhoz, leültem egy termosz teával, s bámultam a túlpartot, meg a kopár fákat. Ha hátrahajtom a fejemet a padon, rengeteg faág meredezik fölöttem, mint kedves, lágy kampókezek. Néztem a vizet, ahogy hullámzik, szép idő volt. Megöleltem a fámat is. Ma délelőttre azt terveztem hajnalban kigyalogolok és innét nézem a napfelkeltét. De véletlenül 9-kor ébredtem, gondolom kinyomtam az ébresztőt.. hát ennyire voltam elszánt.. sebaj, lementem a délelőtt futni, elég nehezen ment. De legalább megsültek a zöldségek mire hazamértem ( ezt már ugye utólag másolom, most kapcsolok, hogy én magára hagytam a lakásban sülő zöldségeket?? Te jó ég..!! mindegy, nem égett le semmi..) Viszont délután úgy döntöttem elégetem a múltat.. összeírtam egy papírra mitől akarok megszabadulni, illetve a régi gondolataimat, vágyaimat tartalmazó füzetemet, kitekertem a Desire és a kis padomnál elégettem mindent! csak földdel eggyévált hamu maradt belőlük.. Néha elsuhant 1-2 kerékpáros az úton.. nem tudom mi juthatott eszükbe a látványtól: az égő papírok lángjától hipnózis állapotba került, pad meleltt guggoló nő egy bögre gőzölgő teával a kezében.. Ez már sosem derül ki.. Szóval új élet, nem kell tovább a múlton rágódni.. A lelki békém mindennél fontosabb! Azon gondolkodtam miért is akarok a nagy útra menni.. Úgy érzem sokáig egy nagy burokban éltem, számos szituáció, érzelem kimaradt az életemből, melyeket még nem éltem át, nem tapasztaltam meg, s ezek a kiteljesedésem gátjai. Nehezen kérek, nehezen mutatom ki érzéseimet, társas kapcsolataim sem a legjobbak az utóbbi időben..Egyedül élek, megszoktam, hogy mindent magamnak kell megoldani, s már nehezen fogadok el bármit is. Fejlődni szeretnék. Merni kérni, elfogadni, s rábízni magam a Gondviselésre! Megismerni új embereket, felfedezni a gyönyörű tájakat! Március 9. Tegnap esti futásom közben megfogalmazódott bennem pár gondolat: Szeretnék ezzel az úttal reményt adni másoknak. Hogy mire, majd később leírom. Úgy gondolom, vagyok én, mint egy személy, egy önálló lény, aki nem puszta véletlenből született, hanem sajátos küldetéssel. Ez a küldetés nem kívülről jön, nem az, ha anyád-apád azt mondja márpedig fiam orvos leszel, vagy jogász, ha tetszik ha nem.. Ez belülről jön, egy olyan érzés, amire azt mondod ez igen, ez én vagyok, jól érzem magam a bőrömben, mert azt csinálok, amit szeretek! Sokszor hallottam már, hogy igen kevés embernek adatik meg az, hogy valóban azt csinálja, amit szeret, hogy már-már a hobbijából él meg.. ez nagyon ritka és mekkora mázlista, aki mégis! Nekem erről az a véleményem, hogy sok sok elnyomott ember van, aki nem maga dönt a dolgairól, hanem sodródik, mások irányítják (ezt általában észre sem veszi)..csak azt érzi, hogy szenved, nyűglődik, nem megy, erőlteti.. csinálja, még ha nem is szereti, de legalább van! "Nem szeretem a munkámat, de legalább van miből megélnem.. Nem szeretem már a páromat, de legalább nem vagyok egyedül" ismerős mondatok tán sokaknak.. Gyorsan megjegyzem, nem akarom senki zsebében nyitogatni a bicskát, senki életébe nem látok bele, és nem azokra gondolok, akik a megélhetésért küzdenek! azt gondolom van az az időszak, amikor tényleg be kell állni, és küzdeni, tény, hogy nem hullik a jó az ölünkbe csak úgy!! Én azokra gondolok, akik nem lépnek akkor amikor "itt az idő"... mert mindenkinek van egy iylen "itt az idő".. és akkor lépni kell.. Május 4. Most az a benyomásom, hogy bárcsak többet tudnék írni, de épp a vonatra rohanok, irány a Balaton, hogy holnap megkezdjük egy szűkebb baráti körrel a BK-t! Majd írok róla, hátha érdekel valakit a BK. Üdv!